2009. december 30., szerda

Boldog Új Évet

Félig elkészült a szilveszteri hidegtál
Minden kedves blogtársamnak és a blogra látogatónak kívánok
2010-ben is Nagyon Boldog Új Esztendőt


Irány a fürdőszoba, hajmosás és szépítkezés :-)
s holnap reggel koránkelés, hogy a frissen-sültek hamar "kemencébe" kerüljenek..

2009. december 29., kedd

Ostyás őzgerinc (vaniliás)

Ha ráismersz, kérlek jelentkezz, nagyon megköszönném, és már itt és most is köszönöm, mert valóban nagyon finom, könnyen elkészithető, igy vaniliásan is isteni. S a történet annyi hozzá, hogy a férjem nem birta kivárni a 4 óra pihenést a hütőben, ezt vacsizta, s a holnapi bevásárlása során már ma este felirta a cetlire a csokis pudingot, mert annyira izlett neki, hogy meg kell ismételni, de csokis változatban is.

Keresem a napokba látott csokis ostyás őzgerinc elkészitőjét.
Óriási bajban vagyok, persze mellette nagyon is örülök, mert  Lementettem egy receptet, amit sütni sem kell, s nem is időigényes. Ma sort keritettem az elkészitésére, de igy még nem jártam, hogy ahonnan a receptet kimásoltam, nem irtam mellé ki volt a kitalálója, elkészítője.
Az eredeti recept és fotó itt található, de miután nekem nem volt itthon csokis, csak vaniliás pudingom, ezért melléirom, hogy én miben változtattam.
25 dkg vaj (változatlanul hagytam)
20 dkg porcukor (változatlanul hagytam)
2 csomag főzős csokoládés pudingpor (vaniliapudingom volt itthon)
2 tojás elhabarva
2 ek kakaó  (kihagytam, s helyette 1 ek keményitőt tettem)
1 marék mazsola
6 lap ostya kicsire{de nem morzsásra}összetörve
ízlés szerint rum vagy rumaroma (vanilia aromát használtam)

Vízgőz felett megolvasztjuk a vajat a porcukorral,belekeverjük a pudingot,a mazsolát és a kakaót,majd óvatosan a tojásokat.Alaposan elkeverjük,majd levesszük a vízgőzről és azon nyomban belekeverjük az ostyát és a rumot.Nagyon jól elkeverjük,hogy az ostyát mindenütt érje a krém.
Egy őzgerincformát kibélelünk alufóliával{a szélén jócskán túlérjen a fólia}és a meleg keveréket beleöntjük egyenletesen elosztva.Fakanállal jól lenyomkodjuk,majd az alufóliaszéleket ráhajtjuk és a kezünkkel még mindig jól megnyomkodjuk.
Legjobb egész éjszaka pihenni hagyni de ha nagyon sietős akkor meleg helyen tartva 4-5 óra múlva fogyasztható
Juhééééé !!! megtaláltam a tulajt :-) Belly volt az elkövető, de addig is, amig hozzájárul, hogy igy maradhat a bejegyzésem: marad!



.

2009. december 27., vasárnap

Az ünnepi menü és a sütik után :-)


Ugye milyen jól esik látni  egy kis gyümölcsöt  a Karácsonyi ízkavalkád után ?:-)
Én most ezt fogom nézni szilveszterig, addig biztos vagyok benne, hogy már csak az üres kosarat fogjuk újra feltölteni :-) hányszor ??? --- háááát azt hiszem naponta :-) mert én már csak erre vágyom, de nagyon.
Az igazság az, hogy valójában nem is ezt szerettem volna Nektek elhozni, hanem a karácsonyi menü fénypontját, a bejgliket, (sajnos hült helyük van, de ne kérdezzétek meg hány rúd volt?! :-) nagyon, de nagyon sok.......
na és a Karácsonyi reggeli és vacsora adagokat: magát a kocsonyát.
Na de ebből is csak ez az egy szerencsétlen tálka maradt, ami már nem a legszebb, hanem inkább "csak" egy kis maradék. Hát ez van, vagyis volt, de volt ám, nem is kevés.

Sajnos, vagy hálistennek? ! lehet előlről kezdeni a készülődést, mert az fiaim, akik kocsonyaimádók, prolongálni kérték e didergő isteni falatokat.
foyt. köv. hogy minden elkészüljön december 31-ig :-)

2009. december 23., szerda

Finish


Úgy döntöttem, hogy ma kiírom a hütő- a sütő- és a konyha ajtóra, hogy
FINISH !!!!
Na de nem úgy van az ám........... itt még csak sorakoznak a nappaliban a tálcák, rogyadozik az asztal

........ már majdnem azt hittem, hogy elkészültem

de, amikor az én "két férfim" gyertyát gyújtott és a telített asztal mellé leültek...................
már csak a "fotóapparátomért" kellett nyúlni, mert ez kihagyhatatlan élmény volt, ahogy ültek az asztal mellett és elcsodálkoztak a mai termésen.
Mégis úgy döntöttem FINIS :-) Itt a vége, na nem a karácsonynak, hanem a sütögetésnek, de eszembe jutott, hogy még egy jó része a sok-sok elkészített süteménynek egy másik helyiségben vannak, de azt itt most nem árulhatom el, hogy hol is, mert hátha a családom a másik számítógépen ugyanitt dekkol és azt figyelik, megtudhatják-e, hogy a legfinomabb falatokat hova dugtam el :-)
majd holnap délután elárulom nekik :-)

Most már csak a töltöttkáposzta, a kocsonya fő a konyhában, de ők már egyedül is elboldogulnak a cserépfazékban és a kuktában.  Ehhez én már tényleg csak a FINISH-ben kellek.
Hááááááááát elkészültünk, s most már csak egy gondolat, hogy itt kivánjak minden blogtársamnak, minden ide látogatónak
BÉKÉS, BOLDOG, ÁLDOTT, SZERETETTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

2009. december 21., hétfő

Vajas-kókuszos keksz


Ma a kora délelőttöm egy részét Trinity oldalán töltöttem. Bár nem ez volt beütemezve mára, de mit tehet az ember, ha találkozik az oldalon egy régi kedves barátosnéval Ancsikával (nekem az én Ancsámmal, ősrégi barátosnémmal), s közösen Trinity-vel ajánlanak egy vajaskekszet karácsonyra, amelynek az eredeti receptjét
Sajnálkozva hagytam el az oldalt, mert az eredeti receptnek voltak olyan összetevői, amit nemhogy a saját speizomban, de itt nálunk még az üzletekben sem lehet megkapni.
Na de nem vagyunk ám azért elveszett emberek, ugyanis az én férjem szokásait is figyelembe kell venni, s Ő a mindennapi kávéjához 2-3 db kekszet fogyaszt, (állitólag ég a gyomra a kávétól, s ha "kisérővel"- mondjuk vajas keksz-el issza, akkor ez vagy elmúlik, vagy elő sem jön. Na hát akkor fogjunk hozzá gondoltam, mert mégsem hagyhatom azuramat gyomorégéstől szenvedni. Hozzáfogtam, megsütöttem, ilyen lett.
Amit én adtam hozzá az eléggé eltér az eredetitől, de hogy isteni finom, azt majd a legalsó kép is fogja mutatni, milyen édesen pihiztek azuram és Robikája a keksz-vacsora után :-)  - merthogy már nem csak a kávéjához kéri, hanem a vacsorája is ez volt. Lehet ujra kezdeni a sütögetést.
Amiből én készitettem:
75 dkg liszt
25 dkg margarin
25 dkg házi hófehér zsír
4 tojás sárgája
25 dkg porcukor
2 evőkanál eredeti Tokaji fehér bor
1 evőkanál Kubai fehér rum
Elkészitése:
Az összes hozzávalókból egy jó kis linzertésztát gyurtam össze néhány perc alatt, s letakartam fóliával és 1 órára a hütőbe raktam.
Ezután jócskán lisztezett felületre tettem, 4 mm vastagra kinyujtottam és elég szerencsétlen kiszórval elkezdtem a sütiket gyártani, majd sütőpapirral bélelt tepsire rakni.
Előmelegitett sütőben légkeverésen 160 fokont 10 perc nekem is elég volt a kisütéshez.
Megvártam, hogy az első tepsi kisüljön, hogy megkóstoljam, mert ez azért mégsem az eredeti recept, s az is érdekes volt, hogy mégcsak sütőpor sem kellett hozzá. (Szóval kicsit kételkedtem)
Kisült és megkóstoltam. Nem adta vissza azt az ízt, amit én elvártam volna tőle. Na ekkor jött még egy kis hozzávaló:
Fél zacskó kókuszreszeléket és 2 kanál mandula aromát még belegyurtam a tésztába és jött egy ujabb szaggatás, majd sütés.
Legközelebb a kubai fehér rum helyett ki fogom próbálni egy kis sangriával.
Még mindíg nem az az íz jött elő, amit én vártam. Persze fogalmam sincs, hogy az eredeti recepttel sütöttnek milyen lehet az íze (Biztosan finomabb, mint az enyém, mert szerintem az ízesítő anyagok sokat javíthattak rajta.)
Nem gond, tovább nem változtattam a tésztán, kisütöttem mind a 4 tepsivel, s hogy valami fincsi -nekem bejövő- ízharmóniát kapjak, nem forrón, de még melegen
meghempergettem egyenként a következő keverékbe:
Kristálycukrot összedaráltam száritott narancs, illetve citromhéjjal.
Na így már volt íz, illat, aroma, meg minden finomság.
Legközelebb (miután nálunk az eredeti receptben szereplő ízesítők nem valószínü, hogy kaphatók), én még vaniliacukrot tennék bele.
Rettentő hamar elkészithető sütemény és igy is óriási élmény volt késziteni is, de enni annál inkább.
Azuram kávéhoz, vacsorához megszokott kekszemennyiségét is ebből fogom gyártani. Nagyon izlett neki (nekik)

s ime vacsora után a két fiu :-)

Ugye milyen figyelmesen nézik a TV-t :-) hi hi
Hát hiába a jó keksznek megvolt a hatása.




2009. december 20., vasárnap

"A" kenyerünk

Kénytelen voltam egy kis pihenőt tartani, a mézeskalácsoktól távolmaradni, bár még a hütőszekrényemben mindíg ott lapul egy jó nagy adag nyers mézes.
Viszont tegnap este rájöttem, hogy egy darab kenyerünk sincs.
Nosza rajta, akkor a kedevecünket bevetettem: egy fincsi kis rozskenyeret, amit már jó párszor megsütöttem, de még soha sem ugyanazok kerültek bele.
Én mindíg két kenyeret sütök egyszerre. Nagyon-nagyon finom a forró, friss kenyér, de vigyázni vele, mert csak az illatát vesszük először magunkhoz, aztán jó az már kihülve is :-)
Tehát aki csak egy db kb kilós kenyeret szeretne ebből a tésztából, akkor a megadott hozzávalók mennyiségét mindig felezze.
Hozzávalók és elkészítés.
4 dl viz
2 dl joghurt
75 dkg kenyérliszt
25 dkg tk rozsliszt
5 dkg élesztő
1,8 dkg só
1 mk cukor
2 nagyobb evőkanál burgonyapehely
1 evőkanál búza sikér
2 evőkanál sovány tejpor
A vizet és a joghurtot a dagasztó gép edényébe raktam.
A többi száraz összetevőket mind összekevertem és szépen rákanalaztam a folyékonyra.
A liszt tetejére rámorzsoltam az élesztőt.
10 perc keverés,
10 perc dagasztás
20 perc pihentetés a dagasztó gép edényében.
8 perc ujra dagasztás.
Kelesztőtálban 40 percig kelesztettem.
Amikor megkelt a tészta, jócskán lisztezett felületre boritottam, megfeleztem (én le is szoktam mérni), megformáztam, és hosszukás formába (amire ráhuztam a sütőzacskót) tovább kelesztettem még
40 percig.
Ekkor bevágtam és bekapcsoltam a sütőt 200 fokra.
10-15 perc alatt a sütő is felmelegedett és a kenyérnek is elegendő volt ennyi idő.
200 fokon 10 percig sütöttem, majd légkeverésre kapcsoltam és a hőfokot is levettem 150 fokra, s igy sütöttem még 20 percig.
Íme: ilyenek lettünk :-)

2009. december 19., szombat

Mézes hetek helyett.............. "csak napok" - de sok :-)


Eljött végre a Mézes Hetek ideje, de nálam már lassan mézes-rém-álom-világgá fog alakulni :-)
Nem mondom többet, hogy ez az első mézes-világom e tésztával, mert összesen két adagot gyúrtam be. Az egyik az a fajta, amelyikből a házikó és a tálkák, míg a másik az azonnal ehető receptből készült figurák.
Sajnos nem tudtam rajztanárra Szert tenni, s korrepetálni sem vettek fel, így a kis kacifántos irókával magamnak kellett megbarátkoznom.
Hogy én mennyi édességet lenyeltem?! ?? húúúúúú merthogy mindig kilukadt a zsákom.
Szerintem annyira izgultam, de hát volt is miért, merthogy csak kimondom mégegyszer, hogy tényleg ez az első próbálkozásom a mézes tésztával, s azt hiszem, hogy ennek a két adagnak a kisütése Soran marad a palettámon.
Tegnapi és mai "alkotásaimat" megmutatnám Nektek.
A recepteket elég sokszor Elolvastam MOHA és LIMARA oldalán, sa bátorítást, amit olvasásaim Soran kaptam, segített abban, hogy szerelmemmé váljon a mézes, akár puszedli, akár sütemény, akár házikó, vagy tál formájában.
Sőt! ma még azt a bátorságot is vettem magamnak, hogy mézestésztából készítettem karácsonyi ropit, de mindezek mellett még két kenyeret is készítettem tk rozslisztből, amit egy másik postban mutatók lenni.
Jöjjön egy sor :-)

Ez az egyik első fele "alkotásaimnak"

itt kellett volna egy rajztanár :-)

még itt is :-)

itt várnak a ropik, hogy bekerüljenek a sütőbe

Kisültek, csokiba megmártóztak és sok-sok különböző finomságokba hemperegtek

botocskák is készültek, s a jégvödörben még csokifürdőre vár egy nagycsomó ropi :-)

Ugye nem csoda, ha bevallhatom, hogy egy kicsit elfáradtam.
Ez a mai adag termésem :-)
S hogy még mennyi nyers mézestészám a hütőbe??? ?! no de egy kis hétvégi pihi jól fog jönni, folyt köv. Mézes Hetek a jövő héten :-)

MÉH (Minden Ételt Hasznosítok)

 
 
MÉH = Minden Élelmiszert Hasznositok
Ezt a nevet a férjem adta, mert már Ő is beleunt a "mindent hasznosítok soktojásos" akciómba.
Nem is szégyenlem bemutatni ezeket a termékeket, amelyek saját kis "mühelyemben" konyhámban készültek. Na de mielőtt saját magam is elhinném, hogy ennyire szörnyü ez a látvány, tudatnom kell mindenkivel egy-két dolgot.
Soha életemben nem szerettem a mézes-tésztát. Gyerekkoromban, amikor csak sóvárogtam (sóvárogtunk mi apróságok)  a mézespuszedli után, mert akkor még szerettem volna, de sajnos nem biztos, hogy lett volna nagyszüleimnek miből megvennie.
Ez az időszak még a múlt században történt :-)
 Igy aztán el is döntöttem, hogy soha nem is fogom szeretni a puszedlit :-)
Be kell valljam, hogy eltelt pár évtized a mai napig (merthogy nagyon-nagyon szorosan közeledik a 60. születésnapom) s életemben nem jutott volna eszembe a mézes semmilyen formában, pedig a MÉZ nálunk kifogyhatatlan kincs.
Teát méz nélkül el sem tudjuk képzelni. Vagy csak úgy belekanalazni a mézes üvegbe.
Na de ezekután (s ez még nem a tegnapi, hanem már a mai megállapitásunk), a mézestészta rendszeres fogyasztói leszünk.
Nem is húzom-halasztom tovább itt az időt és nem bővítem a sorokat, jöjjenek az alkotások.
 
Van egy kicsi házikóóóóó ------ fehér fala ragyogóóóóóó --------
na de ne a dalról szóljon a dolog, hanem arról, hogy -mint igértem- leirom mekkora hófúvás volt felénk, amikor is építkezésbe fogtam. :-)
Elkészültek az alapok. Először a talapzat, az oldalak, a tető.
Majd kipihentem az ácsmesterség fáradalmait és egyik napon ihletet kaptam: meg kellene próbálkozni ezzel az irókázással :-) (tojásom volt hozzá bőséggel)
Mint látjátok én nagyon igyekeztem, de hát tehetek én arról, hogy tényleg óriási hófúvás volt nálunk és hogy olyan hirtelen jött?
 Be is jelentettem a biztositónak a káromat.
Merthogy a kerités elemeimet a "vihar" teljesen megrongálta, a léceket letépte. A ház oldalán a hó úgy "lecsúrgott" hogy legalább tizszer dőlt össze a házam, mire is gondoltam egyet, kiszúrok vele (merthogy főleg a tető nem akart megállni a helyén). Gyorsan elő a szerszámokat: "szekercét, fürészt, szegeket, ragasztót" és septibe "ácsoltam 3 -azaz három- tartógerendát, amit szépen a tető alá tettem (volna) ha egy nem esik be a házikóba. (benn is maradt)  Na mindegy, gondoltam. Itt már kettőnek is meg kell tartania.
Megtartotta. A házikóm, akármilyen romos is, de áll, s főleg a tudat, hogy az ENYÉM :-)
Na ekkor megfogadtam, hogy ez volt életemben az első mézeskalács sütögetés próbálkozása, de hogy az utolsó is az már egyszer biztos.
Persze ez mind addig tartott, ameddig kimondtam, mert eljött a következő nap és én már azon vettem észre magam, hogy gyúrom az újabb mézestésztát. Miután elég sokat olvasgattam az alapanyagról, tudtam: ha egyszer begyúrok egy kiló lisztből alapanyagot, akkor legalább egy hétig sütögethetek. Háááááááát kéremszépen ez így is van.
Tegnap és ma teljes erőbedobással fogtam hozzá a folytatáshoz, és én nem tudom nekem milyen hütőszekrényem van, de abba a megmaradt mézestészta alap csak szaporodik, pedig ma is sok-sok finomság került be a sütőbe belőle.
No de ennyit a  a MÉH-telepről. Egy következő postban jönnek sorba, de ott már tömegével a folytatásban szereplő elkészített termékeim.
Nem ütik meg az osztályozás szintjét, de erre is azt mondom, nem szép, de nagyon jó, s főleg, hogy az Enyém :-)
Mindenkinek engedélyezem,  ahogyan csak tudja kiengedheti a hangját, akár sikitással, akár nevetéssel, mert ez itt kérem a Pocsék Áruk Fóruma - ahol nem lehet mást, mit tenni, mint röhögni egy jó nagyot.


2009. december 18., péntek

Még mindig maradékhasznosítás :-)

Még mindig a megmaradt piskóta lapból hasznosítottam ma is. Igaz, hogy csak 3-3 szelet lett, de az viszont nagyon fincsi.
A megmaradt piskótadarabkámat nutellával megkentem, maradék hulala-habot a tetejére és lilaáfonya öntetet csurgattam rá.
Azt hiszem ezt egyszer úgy egy jó nagy tepsivel kell megcsinálni, mert nagyon jó harmóniában voltak a nutella és a lilaáfonya.
Fagyasztóban volt eltéve jó kis "erős" tyúkhúslevesből leszürt üres lé, amit azért szoktam eltenni -húsleves főzéskor- ha esetleg olyan étel készül, amihez sokkal jobb a felöntéshez a húslé, mint a viz, akkor mindig legyen "kéznél", azaz a hütőben.
Most viszont, -szintén időhiány miatt-
gyorsan egy tojásból egy jó nagy adag grizgaluskát főztem bele, s máris kész volt az ebédünk. Na ehhez még félóra sem kellett :-)
Csak azért nem volt ma sem több időm, mert mindjárt következik a HAHOTA-részleg folytatása, én mint mézeskalácskészitőnépiiparmüvészetialkotásaim :-) hi hi hi
Már előre bocsájtom, hogy a mézeskalács házikót a nálunk már három napja szakadó hó jócskán "befuuuttttta" :-)

2009. december 17., csütörtök

Kandírozott és szárított narancshéj

Az, hogy nálunk - a téli időszakokban jó erős vitaminbombaként, nyárom, pedig hűsítő italként- mennyi zöldség- gyümölcs fogy napi szinten arról ITT láthatsz egy téli sort.
Rájöttem, hogy ezek "ugynevezett hulladékát" is lehet hasznosítani. Mint pl. a citrom és narancs héját.
Eddig mindig megvásároltam jó kis pénzeken az üzletekben a kandirozott narancs és citromhéjat. (Úgy kellett nekem !!)
Na ennek is vége! Tojástöréses időszakomat még mindig nem tudom elfelejteni, s egyre többször jut eszembe, hogy ezen túl, amit csak lehet és fogyasztható, nem ám a szomszéd tyúkjának fogom ajándékozni, (úgyse nálunk fogja elpottyantani a tojását, pedig az elmult napokban mekkora szükségem lett volna rá),  hanem megpróbálom továbbfeldolgozását egy kis "magánvállalkozásba" -teljesen egyszemélyben- saját kis tüzhelyemen hasznosítani.
Igy került sor a mostani kandírozott narancshéjra.
Ez 4 db narancs héja (zöldséghámozóval) lehámazva, tálba téve, leöntve annyi vizzel, hogy ellepje, s másfél nap alatt háromszor lecseréltem rajta a vizet, majd leszürtem és lemértem.
Annyi deka cukrot tettem rá, amennyi deka a narancshéj volt, s egy kislábasban (legközelebb tuti, hogy valami laposabb edénybe, mondjuk serpenyőbe) addig forraltam (kb 25 perc), amig a cukor leve teljesen rákaramellizálódott a narancshéjakra, állanó kavargatás mellett.
A lábast félrehuztam, s 2 evőkanál kristálycukrot rászórtam, jól elkevertem és egy tálcára kiraktam. Azonnal rászáradtak a cukorszencsék.
Ezután már csak egy csokoládét fogok hozzá felmelegiteni és a végeit belemártani, s jöhet akár nasinak is, de sütemények töltelékébe biztosan nagyon finom izt fog adni.
Eddig csak a megszárított narancs/- citromhéjat ledaráltam, azt használtam különböző sütikhez, ételekhez, de most már a kandirozással is bővült a füszertáram.
 
narancshéj szárítás
darálás, majd befőttes üvegbe, és a speizbe rakás


2009. december 16., szerda

Maradékok hasznositása :-) avagy.............

Maradékok hasznosítása, avagy történet egy tálca tojásról !! - vagy kettőről ??? -- na majd mindjárt kiderül :-)
Kicsit dühös voltam, de már semmi bajom, bajom, bajom ...... :-) ugyanis nagyon szépen fogynak a tojások, adunk rendesen a szükre szabott pénztárcának, igy karácsony tájékán :-) :-)
Történt, hogy boltból hazajövet egy tálca (30 db) tojást a férjem nem hozta be a konyhába, hanem kinnhagyta a garázsban, s a fagyasztó láda tetejére tette.
Jó helyen volt az ott, nem is volt addig semmi baj vele, amig el nem jött a késő délután és kaptam észbe, hogy a kutyusnak nem vettem ki a vaddisznóját a fagyasztóból. Rohanás a garázsba. Na ná, hogy villanyt nem gyújtottam, mert tudtam miért mentem, tudtam hol találom, sötétben is oda nyulok ahova kell, na és ha felnyitom a fagyasztó tetejét, akkor a benne lévő világitás elég ahhoz, hogy kivegyem kutyimnak a vaddisznó husiját.
Igy is történt, egy mozdulat, fagyasztó teteje felemelve, egy koppanás a hátuljánál..... húúúúú mi történhetett??? Nagy baj nem lehet - gondoltam, mert akkora csattanás nem volt, csak olyan finom. Még szerencse, hogy mondtam a férjemnek, ha kimegy a garázsba ne felejtse el elhuzni a fagyasztót és megnézni, hogy mi koppant mögötte.
Na ekkor már a férjemnek koppant, hogy az bizony nem volt más, mint egy tálca tojás.
Ujra irány a garázs, s lőn világosság, fagyasztó elhuzva, tojások fóliában a tálcán, de mind egy szálig összetört.
Hogy mennyi került a kukába fogalmam sincs, de két tálkába kellett szelektálni a maradék tojásokat. Egyikbe azokat, amit azonnal egy tojásrántottának s egy piskótának  meg tudtam csinálni, a másikba peig azokat, amelyek csak repedést szenvedtek, s ezt továbbfelhasználásra (előtte ecetes vizzel lemosva) hütőbe raktam.

Látszik is ezen a piskótán hogy fogalmam nem volt hány tojásból készült, mert gyorsan kellett menteni a tojásokat és nem volt idő a számlálásra :-) Közben akkorákat röhögtem és kevertem, kavartam.
Néha bekuksiztam ide-oda, hol találnék valami olyan receptet, amibe sok tojás szükségeltetik.
Mary  oldalán találtam egy érdekes dolgot, na de itt vizespiskóta és sok-sok tojásfehérje felhasználás van. Mindegy gondoltam. Most nem vizespiskóta lesz és nem hosszu, nem szögletes, hanem előkapva a kerek tortaformát.
Sacc per kábé a tojásokra ránéztem és hozzáadagoltam a lisztet, cukrot. Felvertem és irány a sütő.
Hááááát egy kicsit a jó kis házi szalonnára hasonlitott úgy éreztem, de mindegy ki nem dobunk semmit, mert hogy egy következő tálca tojással is történt valami.
Másnap ujra meg kellett venni egy tálca tojást, hogy haladjunk. Na ezt már én veszem kézbe. Vettem is. Be a speizbe és letettem a kőre, merthogy ott hideg van, s most nem érek rá jelszóval, majd dolgom végeztével hütőbe kerülnek.
Juhéééééééééééééé ezt meg én felejtettem el. Befordultam....... - na nem a konyhára, hanem a speizbe, s lőn megvilágosodás az agyamba, mibe léptem bele???? --- hát a következő 30 db-os tálca tojásba.
Kérem szépen lehet tisztességesen hahotázni :-)
Igy aztán nem volt kétséges, hogy a Mary által megsütött női szeszély már nincs veszélyben, mert most meg rengeteg tojásfehérjém lett.
Na de itt van ez a kerek piskóta, mit is kellene vele kezdeni?
Mindenesetre keresztbe kettévágtam, mert a tojásfehérjém sem tudtam, hogy mennyi, igy aztán itt sem tudtam csak saccra a hozzávalókat. Látszik is ám a habon :-)

Kettévágtam, (merthogy a fehérjém nem lett olyan kemény, mint ami elvárható lett volna)
Na de ha már egyszer spórolni kell és kidobni semmit jelszó van nálunk, akkor még ezt is megmentjük.
Az alsó részét lekvárral megkentem, megmaradt a bejglikből egy kis bekevert, főzött diótöltelék, azt is rákanalaztam. S hogy a fehérje le ne csurogjon róla a következő körnek kivágtam a közepét (majd ezt is hasznositom) s gyorsan rákanalaztam a habot.

Ugye milyen ronda ??? --- hi hi hi hi ---- de megsült nem dobtuk ki, és még mindig a saját szlogen jöhet: inkább pocsékba menjen, mint kárba :-)
De még mindig van egy kisebb kör piskótám, és még ki tudja hány törött tojásom.
Azt hiszem holnaptól ujabb variáció a sütésre, de én már elkerülöm a tojásokat nagyon messzire.
Mindenesetre attól függetlenül, hogy nagyon ronda, nagyon fincsi volt és már ma estére el is fogyott.
Na ezt csinálja után valami !!! --- szerintem még én sem tudnám ujra kezdeni.
Marynak köszönhetően viszont életem első nőiszeszélyét - akarom mondani, megközelitően sem hasonlitott rá, de - megcsináltam.
Legközelebb jobban vigyázok a tojásaimra és arra is, hogy legalább úgy törjenek, hogy meg lehessen állapítani, vajon hány az a tojás, amihez a hozzávalókat adagolni kell :-)
Jó szórakozást Nektek, én még mindíg röhögőgörcsben szenvedek :-) de remélem a következő 30-as tálcás tojást már senki sem fogja ránk bizni :-) :-)

Egyszerü krumpli leves bacon-al

Már megint csak fél órám volt az ebéd készítésére. Ennek ellenére egy isteni finom, ízletes jó kis krumpli leves jött össze. Csak  a krumpli pucolása vette el azt a pár perc időt, amit ráfordítottam, a többi a fagyasztóból jött ki.
Ugyanis ősszel figyelek nagyon a piacon, amikor nagyon jó hagymát, zöldséget, paprikát, paradicsomot  sikerül bevásárolnom, akkor egy napot rááldozok a megtisztításukra, és egy kisebb (hagyma miatt) dupla zacskóba, levesnyi adagokban lefagyasztom.
Ugyanígy szoktam elkészíteni a húsleveshez szükséges összes zöldségfélét, amikor is egy zacsiba minden -egész nyáron megkapható- földi jót belepakolok, s kiadagolás után irány a fagyasztó.
No de kanyarodjunk csak vissza ehhez a kis krumpli leveshez,
Hozzávalók
1,3 dl víz
3 közepes krumpli kockára vágva
fél fej (vagy egy evőkanálnyi) apró kockára vágott vöröshagyma
1-1 szál sárga- és fehérrépa karikára szelve
1 kk köménymag
1 gerezd fokhagyma (ha kicsi, akkor kettő)
10 dkg bacon (kockára vágott
só ízlés szerint (vigyázni, mert a bacon is sózott)
1 kk piros fűszerpaprika
1 evőkanálnyi (só és tartósítószermentes) ételízesítő
(Lehet még beletenni, zellerlevelet, parányi karalábét, borsot, paprikát, paradicsomot, de ezeket én most mind kihagytam)
Elkészítése:
Egy lábasba kicsi lángon a bacon szalonnákat átmelegítettem, de vigyáztam rá, hogy ne piruljanak, mert akkor a főzés is tovább tart, s már az íze is más lesz.
Amikor a bacon szalonnás része kicsit kivilágosodott a lábast félrehúztam
rátettem a nagyon apróra vágott vöröshagymát, köménymagot, pici sót (óvatosan)
a piros fűszerpaprikát, a kockára vágott krumplit. Jól elkevertem, s visszatettem a főzőlapra, de már elkészítettem a vizet is, mert egy pillanat és azonnal visszamelegszik.
Amikor a lábasban lévő hozzávalók elkezdtek sercegni felöntöttem vízzel, beleszórtam az ételízesítőt,  s kb 20 perc alatt (amíg a krumpli megpuhul) készre főztem.
Díszíteni lehet egy zellerlevéllel, vagy zöldség zöldjével, de ekkor figyelni kell a só adagolására.
Na de ennyivel azért nem úsztam meg, mert amíg a leves főtt, az elfuserált, becsomagolt, de a földön landoló 30 db tojásból hasznosítani kellett mindazt, ami nem a kukában végezte.
Következik a tojásfelhasználás is  :-)




2009. december 15., kedd

Ez is meglepetés még nekünk is

Úgy látszik tényleg közeleg a Karácsony, mert szinte minden nap hoz valami meglepetést.
Ezt a családi fotót (csak egy apró kis részlet)  csak azért tettem be, hogy a hanghoz tartozó "törékeny" kislányt: Kitty unokánkat bemutassam. (nos és  az akkor elkézitett marcipán torta se semmi ám :-)
A képen balról Kitty, aki most 17 éves, mellette férjem, aki a képen 60 (most 63), s mellette anyósom. Ő most 91 éves)
Második unokánk lepett meg ezzel a duettel :-) Még  a szülei sem tudtak erről, igy aztán tényleg meglepetés az egész családnak.  Ugy hallgassátok, hogy abszolut nem képzett hang. S ha már egyszer megpróbálta, én pedig vissza neki meglepetésként készitettem egy kis Karácsonyi videót hozzá.
Itt láthatjátok a videót és hallhatjátok a nekünk is meglepetésként szánt hangot.
Én pedig azzal leptem meg őket, hogy a duetthez készitettem egy kis karácsonyi vidót.

2009. december 14., hétfő

Barátság-Meglepetés - határok nélkül


Nem is tudom hogyan kezdjem. Talán a cim nagyon is jó, nagyon is találó. Ahhoz, hogy igaz barátokat találjunk: elsősorban -s ez csak az én véleményem- saját magunkból kell kiindúlni. (Csak annyit várhatok el másoktól, amennyit én is adok, s ez nem kényszer, nem teher, egyszerüen figyelem és egy apró figyelmesség.)  Nem kell ahhoz más, csak észrevenni a háttérben, hogy kinek mire van szüksége, mit nem tud megoldani, s  szótlanul, hang nélkül segitséget nyújtani, még akkor is, ha azt Ő nem  kéri. Igy történt ez velem is. Egyszer a E.Margitka oldán arra lettem figyelmes, hogy valaki (nekem akkor még ismertlen valaki)  nem tud fotókat feltenni, nincs még meglévő tárhelye.
LETT ! - nekem pedig azt hiszen ettől kezdve lett egy nagyon kedves ismerősöm, aki most ezt az apró segítséget (amit természetesen Ő nem kért) ilyen szépséges kis csomaggal köszönte meg az elkövetkezendő Szeretet Ünnepére gondolva.
Karácsony: - Igen - ez  a Szeretet Ünnepe, de nálam már mai naptól az igaz barátságé is.
Az ajándék nagyon messziről jött, határokat sem ismert, de mégis ideért, amit itt is nagyon szépen köszönök.
Kívánom, hogy sokunknak legyen ilyen kellemes napja, hogy amikor csenget a postás, ne csak a mindennapi "szürke" borítékokban, hanem ilyen nagyon kellemes meglepetésben is legyen része.
Köszönöm az ajándékot ! - megérkezett !!

2009. december 11., péntek

csirkemell karfiollal, besamell-mártásban


Ma nem éppen a legrövidebb ideig főzött ebédet választottam, de kissé jól megszervezetten ez sem tartott olyan sokáig, s ráadásul nagyon könnyü és nagyon finom is. Mostanában olyan szép karfiolokat lehet kapni az üzletben, ahova vásárolni járok, hogy nem tudok ellenállni neki, igy aztán a hétnek egy napján biztos van valamilyen fogás, amibe belecsempészem nem is kevés adagban ezt a szeretett zöldségfélét.
Egy csirkemelles ebédet besamell-mártással leöntve, gazdagon karfiollal, sütőben megsütve ?? !!! --- háááát isteni volt.
Hozzávalók és elkészités:
4 db kisebb csirkemell (nekem tyukmell volt itthon, ezért előfőztem egy kicsit.)
1 nagy fej karfiol (kb 1,5 kg-os)
2 evőkanál (só és tartósitószermentes) ételizesítő
só (izlés szerint)
Besamell-mártáshoz:
5 dkg vaj,
1 evőkanál liszt
2 dl főzőtejszin
(pótolnom kellett még 2 dl tejjel)
pici só
1 mk őrölt bors
reszelt sajt (kb 8-10 dkg)
Forró vizbe tettem az ételizesitőt, a sót és a melleket, s kb 25 percig főztem.
Kiszedtem egy másik tálba, és a karfiolokat beleraktam ugyanebbe a vizbe, s puhára főztem.
Amig a karfiolok megfőttek, addig egy serpenyőben 5 dkg vajat felhevitettem és a csirkemelleket mindkét oldalukon 1-2 perc alatt  kicsit lepiritottam, majd egy hosszukás jénaiba sorba raktam a lecsontozott, átsütött mellszeleteket.
A megfőtt karfiolokat szürőkanállal kiszedtem a vizből és a husik tetejét beboritottam vele.

Egy kisebb lábasba szintén 5 dkg vajat felhevitettem, beletettem a lisztet, picit kavargattam, de nem engedtem, hogy a liszt barnulni kezdjen. Félrehuztam és ráöntöttem a tejszint, majd még pótoltam tejjel.
A sütőt bekapcsoltam 200 fokra és előmelegitettem.
Közben habverővel állandó kevergetés mellett jól besüritettemn a besamellt. Utána reszeltem bele a sajtos, adtam még hozzá parányi sót és egy mk őrölt borsot. Jól összekevertem és a karfiol tetejére rákanalaztam.

Szép sorban: alul a csirkemellek, majd rá a főtt karfiol rózsák és tetejére a besamell.

200 fokra előmelegitettem a sütőt és betettem a jénait. Ekkor visszavettem a hőfokot 170 fokra és légkeverésre állitottam a sütőt.
20-25 perc alatt ilyen szép pirosra megsült.
Köretnek krumpli pürét szoktam mellé adni, de most olyan jó sok volt a karfiol, hogy nem hiányzott a köret sem. Igy is nagyon laktató, de könnyü ebédünk készült.
Elkészitése kb 1 órát vett igénybe.

2009. december 10., csütörtök

Finomság - maradékból


A tegnapi kelkáposzta főzeléket kicsit elméreteztem, igy a saját szlogenem szerint: "nálunk a megmaradt étel inkább pocsékba menjen, mint kárba" :-) ma is ezt ettük, de azért a családomnak mégsem mondhatom, hogy egy kis apróságot, egy kis nasit nem kapnak. Na de mi is legyen az?
Speiz ajtó kinyitva, polcokon szétnézni, hütőajtót kinyitni, poharakat elővenni, s indulhat a második fogás, ami úgy látszik még jól is sikerül/-hetett, mert hogy egy falat sem maradt belőle, pedig csak összeszedtem a maradékokat.

Pontos hozzávalókat azért nem irok, mert nem tudom, hogy kinek mi maradt meg otthon, ami már önmagában nem ad egy komplett jó kis nasit.
Egy kis megmaradt piskóta, amit apró kockákra vágtam, s a poharakba  (elvitelre: Judit napi apró ajándéknak:  dobozba) raktam.
1,5 dl tejben egy fél marék mazsolát, 1 kk száritott narancshéjat, fél doboz darált pörkölt mogyorót, egy pici rumaromával pár perc alatt felforraltam, majd egy fél zacskó mogyorós kapucinót belekevertem.
Amikor kihült, elosztottam a piskóták tetejére.
Közben egy főzés nélküli vaniliapudingot 0,5 liter tejjel 3 perc alatt kikevertem, s tovább raktam a sort.
Legvégén még volt egy fél doboz (kb 2 dl) hulala, amit kemény habbá vertem, s ezt tettem a tetejére.
Na de ez még mindig nem volt elég szép, s ekkor jött még egy ötlet: egy kis folyékony csokoládéval meglocsoltam.
Igy lett a mai kis egyszerü ebédünk egy fantasztikus izharmóniát adó -majdnem somlóihoz  hasonlitó- nasival kiegészitve.
Megérte a maradékokat összeszedni :-)

No azért két óriás rozskenyér is készült,  a már eddig megszokott recept alapján, amit ITT olvashatsz
 


2009. december 9., szerda

Kelkáposzta főzelék virslivel


Folytatódik konyhámban a zsirmentes és fél óra alatt elkészülő könnyü, ételsorozat elkészítése.
Ma a kelkáposzta főzelékre került sor. (kínai kelből: ez ugyanis nem puffaszt és sokkal könnyebben emészthető, mint a hagyományos kerek, zöldlevelü kelkáposzta)
Ehhez a főzelékhez sem zsiradékot, sem lisztet nem használtam, s ami a legfontosabb, hogy fél óra alatt elkészült.
Hozzávalók
1 kisebb fej kinai kel
4 db közepes krumpli
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál (só és tartósitószermentes) ételizesitő
só, izlés szerint (kb 1 tk)
1 tk piros füszerpaprika
fél tk köménymag.
2 pár baromfi virsli
Elkészitése:
A káposztát és a krumplit megtisztitottam.
A forrásba lévő vizbe beletettem a sót, az ételizesitőt, a fokhagymát, a köménymagot, a felszeletelt káposztát, s a krumpliból 3 db-ot vastagabb karikára vágtam, mig 1 db-ot egészben főztem bele.
20 perc alatt készre főtt.
Ekkor az egészben főtt krumplit kiemeltem, villával és egy kis főzelék lével jó puhára törtem, meghintettem a piros füszerpaprikával, hozzámertem még egy merőkanálnyi levet a főzelékből, simára kevertem  és visszaraktam a lábasba. Ezzel süritettem be a főzeléket.
A virsliket hosszába és keresztbe bevagdostam, s az utolsó 2 percre beledobtam a főzelékbe, s máris tálalható. 
Gyors és olcsó, könnyü ebéd

2009. december 8., kedd

Márványos, s még csak ki sem repedt :-)


Mindíg irigyeltem az üzletekben látható márványos bejgliket. Nekem egy negyedszázados bejgli receptem van. Úgy ragaszkodok hozzá, mintha sziámi ikrek lennénk. Nem véletlen ez, mert még soha sem hagyott cserben.
Egyik nap böngésztem a desszert.eu-n és ott találtam magam szemben az én hőn áhított márványos bejglimmel.
A hozzávalókon semmit sem változtattam, mindent pontosan betartottam.
Egyedül a sütési időt változtattam meg és ami a desszert.eu-n nincs leirva:
hideg sütőbe tettem a bejgliket 200 fokon 10 percig, de utána én átkapcsoltam légkeverésre és 150 fokra, s már csak 15 perc kellett a süléshez.
Úgy belemerültem, hogy 4 mákos és 4 diós bejgli sült ki egymás után.
Először kicsit bonyolultnak tünt és mondogattam magamban, hogy "járt utat a járatlanért el ne hagyd" - vissza a régi hagyományos  bejglimhez, de amikor láttam, hogy milyem szépen alakulnak, még karácsonyit biztos megsütöm egyszer.
Ezeket most ahogy kizültek, folpack-ba csomagoltam és betettem a fagyasztóba. Ott fogják várni a Jézuskát :-)

.........ééééééééééés még csak ki sem repedtek.

Gyümölcsös menü ?? :-)

A mai menü is szinte a félórás elkészitésü és nagyon egyszerü  ételek közé tartozik.
Még mindig jócskán van birsalmám, de már nem nagyon akaródzik belőlük lekvárt, vagy befőttet készíteni, Már egy kicsit tartok attól, nehogy elkezdjenek romlani. Igy került a választás (szintén időhiány miatt) a
Birsalma levesre
Elkészitése nagyon egyszerü, ezért egyszerre irom le a hozzávalóival együtt.
4 nagyobb birsalmát megtisztitottam, szeletekre vágtam.
Amig tisztitottam, addig a levesnek feltett viz kezdett forrni.
Beleraktam a felszeletelt almákat, pici sót, 3 szem szegfüszeget, 1 mk őrölt fahéjhat, 1 teljes citromot felkarikázva.
cukor helyett édesitőszert tettem bele (izlés szerint)
kb negyedóra alatt megpuhult.
1 evőkanál lisztet 3 dl főzőtejszinnel elkevertem, s behabartam a levest.
Egyet rottyant és máris tálalható.
Szilvalekváros gombóc folytatta a levest a sorban.
Jót rötyögtünk, mert amikor ettük, akkor jöttünk rá, hogy gyümölcs-leves, gyümölcslekváros gombóc, de akkor is fincsi volt és nagyon izletes.
A gombócokat a fagyasztóból a forrásban lévő vizbe pár perc alatt megfőztem, leszürtem, s előtte 1 kanál olajon megpiritottam egy kis édesmorzsát, (megszáradt piskóta ledarálva) amiben megforgattam.
Tetejére porcukrot hintettem.